- Genevieve, azért ennél jobb üdvözlésre gondoltam. - Próbáltam vicces hangot megütni.
A lány még mindig mozdulatlanul áll. Kezeimet az asztalra rakom és ujjaimat összekulcsolom magam előtt. Felvonom a szemöldököm.
- Ülj le, kérlek. - Az előttem lévő szék felé bólintok. Lassan megmozdul, viszont hátrálni kezd. Átlépi a küszöböt majd megfordul és gyorsan indul el az ellenkező irányba.
Felállok és utána megyek. Mikor utolérem megfogom az alkarját, ami hatására felém fordul.
- Ez egy munka! - emelem fel a hangom. - Itt nem támaszkodhatsz az érzéseidre Genevieve! Felnőttként kell gondolkoznod, az életedet nem cseszheted el egy este miatt!
Lassan elengedem karját.
- Látni szeretnéd az irodád?
Bólint. Elindulok jobbra a folyosón, pár másodperc múlva hátranézek, hogy követ-e. Követ. Beszállunk a liftbe, egyikünk sem szól a másikhoz. Érzem a közöttünk vibráló feszültséget. A feljáró másik sarkába húzódik, próbál távolabb lenni tőlem. Normális esetben ilyenkor ellövök egy viccet vagy megpróbálok beszélgetést kezdeményezni, de úgy érzem, hogy most a némaság a legjobb amit tehetek.
- Mi az? - kérdezi hirtelen.
- Hm? - nem értem mire céloz. Nem figyeltem.
- Miért bámulsz?
- Nem bámullak - vágom rá. - Nézlek. Szeretem nézni a szép embereket.
Egy pillanatra mintha elfelejtene levegőt venni.
- Nem vagyok szép. - Mondja másodpercek múlva.
- Jól van.
Kinyílik a lift ajtaja. Először Genevieve megy ki, aztán én.
- Akkor nem vagy szép. - Hatásszünetet tartok. - Gyönyörű vagy.
Mellé lépek, látom ahogy mosolyog. Elhaladunk az irodák előtt, az emberek köszönnek, melyeket viszonzok. Egyiknél megállok, kinyitom az ajtót és előre engedem. A helyiségben a pasztell színek uralkodnak: fehér, szürke és némi színes kiegészítő. Középen egy asztal van, mely világos fából készült, rajta egy laptop, az íróasztal jobb oldalán fehér olvasólámpa, bal oldala pedig üres. Az egyik falon kis polc van, teljesen üresen.
- Tetszik? - Érdeklődöm. Nagy mosoly jelenik meg arcán, közben bólogat. Szeme megakad a laptopon.
- Az miért van itt?
- Az a tiéd - válaszolom.
Még szélesebb mosoly jelenik meg arcán. Leül a székbe, teste belesimul a fekete bőrbe.
Csörögni kezd a telefonom. Megnézem a kijelzőt.
- Genevieve nekem most el kell mennem, ha bármi van az irodámba megtalálsz. Taylor hamarosan idejön, hogy megmutassa a dolgokat.- Mondom majd elindulok az ajtó felé.
Már körülbelül egy órája ülök a székemben ahol fogadom a hívásokat és rendezgetem a papírokat. Egyik pillanatban halk kopogást hallok amire felkapom a fejem. Az ajtó résnyire ki van nyitva s Genevieve áll ott.
- Mit szeretnél?
- Azt szeretném tudni, hogy ugye nem azért vettél fel pont engem mert akarsz valamit vagy ilyesmi?
- Azt hittem Taylor mindent elmondott.- Felelem rá se nézve.
- Igen.
- Az a válasz.- Ezután kimegy. Egy pillanatra utána nézek hátha látom még távolodó alakját, de nem. Az ajtó túlságosan is sokat takar.
Újból a papírjaimra nézek, amiket most még rendezetlenebbnek látok mint eddig. Végül annyiban hagyom a dolgot. Nem lehet ekkora zajban dolgozni - morgolódok, holott az egész emeleten csak én vagyok. Körbe nézek, hogy megláthassam honnan jönnek a hangok. Mögöttem lebeg a függöny. Hát persze. Az ablak. Csakhogy én nem nyitottam ki. Halkan szidni kezdem Taylort. Megmondtam neki, hogy ne járkáljon az irodámban és ne nyúljon a dolgaimhoz.
Gyorsan egy kupacba szedem a dolgaimat, kikeresem a fiókomból a megfelelő mappát. Egy tucat papír alatt megtalálom a fekete dossziét. Kirángatom a lapok alól majd visszatolom a fiókot. Az irattartó kapcsa olyannyira sötét, hogy elveszik rajta s muszáj kitapogatnom.
Az iratokat belerakom, mikor lecsukom felpúposodik. Szereznem kell egy új mappát. Fekete táskámba pakolok mindent, telefonom zsebembe süllyesztem, kulcsomat kezembe veszem. Táskámat vállamra rakom mikor kiérek,előkeresem a megfelelő kulcsot majd a lift felé megyek. Beszállok a feljáróba és várok. Körülbelül fél perc elteltével megáll és kinyílik az ajtaja. Már távolról is felismerném a hosszú - világosbarna - hajat, a természetes arcot és az alacsony testet.
- Oh - mondja lehangolva. Visszaakar fordulni de megfogom a karját és magam felé rántom.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük - mosolygok rá. Behúzom a liftbe, melyre megforgatja szemeit.
- Azt hittem mindegy, hogy a lépcsőn megyek-e vagy itt - szarkasztikusan mosolyog.
Hirtelen megremeg a lift, a lámpa pislákolni kezd. Elvesztem az egyensúlyom és a falnak dőlök, ahogy Genevieve is. Megnyomom az első emelet gombját, de nem indul el. Újra megpróbálom majd másodpercenként kezdem el nyomkodni dühömben. Már csak a kék fény nyújt némi világosságot. Ledobom a táskám a földre majd neki dőlök a falnak és várok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése